ÉLMÉNYFESTÉS SOPRONBAN

Az élményfestés egy olyan kreatív max. 3 órás szórakoztató szabadidős program, amelyhez semmilyen rajzos-festős előképzettség nem szükséges. Nem rajztanfolyam, nem festőtanfolyam, ahol minden Ádámtól-Évától kezdődik, hanem egy egyszeri alkalom, ahová üres kézzel érkezel, viszont 3 óra jó hangulatú alkotás után egy gyönyörű és mutatós, rögtön falra akasztható valódi festménnyel távozol.

Akkor is, ha még soha nem festettél!​

Kukkants bele a fotókba, és nézd meg, hogy előképzettség nélkül 3 óra alatt mit alkottak, akik legutoljára az általánosban festettek!

Még mindig nehezen tudod elképzelni, hogyan festhetnél Te is így?

OLVASS TOVÁBB, HOGY MÉG TÖBBET MEGTUDJ!

Legnagyobb tévhit az élményfestéssel kapcsolatban, hogy azoknak való, akik tudnak festeni!

Éppen ellenkezőleg!

Az élményfestés azoknak való, akik nem tudnak festeni! Vagyis, bocsánat, máris rosszul fejeztem ki magam. TE mondod saját magadról, hogy nem tudsz festeni. Ezzel szemben ÉN biztos vagyok benne, hogy 

IGEN, TUDSZ FESTENI!

Miért gondolom ezt? Mert ember vagy! Az ember pedig kreatív, és alkotásra született. Az ősemberek se tudtak rajzolni, festeni mégis telefirkálták a barlangok falait. 

Ja és Van Gogh! Baromira nem tudott rajzolni, festeni. Kinevették, kigúnyolták, aztán a legismertebb festő még ma is. Híres mondása: 

“Ha hallasz belül egy hangot, ami azt súgja: “nem tudsz festeni!”, akkor okvetlenül állj neki festeni, és a hang elnémul”. 

Másik példa Cézanne, a nagy impresszionista mester, aki életét kereskedőként élte, majd egyszer csak élete dereka táján feladott mindent, és elkezdett festeni.

De miért is vágj bele a festésbe?

Azért vagy itt, és olvasod a soraimat, mert megtetszett az egyik festmény, vagy a színe vagy a témája. Jó lenne valakinek ajándékba, vagy jól mutatna a szoba falán. Új hobbit, vagy valami új kihívást keresel. Vagy csak lenne egy szabad estéd, amit inkább társaságban töltenél.

Ennyi pont elég a nagy kalandhoz. A festés ezzel az érzéssel kezdődik, nyugodtan hallgass rá. A festés nagyon élvezetes, szórakoztató, és sikerélményt nyújt. Stresszoldás mesterfokon, hiszen a színek jó hatással vannak a pszichédre, hangulatodra. Festés közben a FLOW élmény garantált. A végén pedig lesz egy kézzelfogható gyönyörű festményed. Több legyet is ütsz egy csapásra!

Ne agyalj azon, hogyan fogj hozzá? Hogyan fogd az ecsetet? Hogyan rajzold meg? Hogyan keverd ki azt a színt? “Áh…ez nem nekem való, nem tudok rajzolni!” “De hát én még soha nem festettem!” “Utoljára az iskolában fogtam ecsetet a kezembe.” “Dehát nekem pocsék a kézügyességem” stb. Felesleges ez a sok aggódás. Ha megtetszett a kép, egyszerűen jelentkezz, és ne gondolkodj a felesleges részleteken. Mert NEKED semmi több dolgod nem lesz, csak az, hogy beírd a naptáradba az esemény időpontját, és megjelenj a helyszínen.

Az élményfestésen mindenben, lépésről lépésre segítséget kapsz, azért hogy sikerüljön, és valóban csak ÉLMÉNY legyen a festés.

Ha még nem festettél, persze, hogy nem tudhatod, hogy működik. A festés egy folyamat, aminek az elején nem látni, milyen csodálatos lesz a végeredmény. Az élményfestésen ezen a folyamaton vezetlek végig lépésről lépésre. A festés talán misztikum számodra, de ez is egy olyan tevékenység, ami könnyen tanulható, elsajátítható felnőttkorban, akár még 50 évesen, az életed közepén is. Gyakorlati példával a festés a házépítéshez is hasonlítható. Le kell fektetni az alapokat, és utána jöhetnek a részletek, amelyeknek egytől-egyig jelentősége van. Építkezés közben csak az tudja, hogy halad a munka, aki már több 100 házat felhúzott, és tudja mi a következő lépés. A mű pedig mindig a legvégén áll össze. Ha idő előtt leteszed az ecsetet, nem is bontakozhat ki a festmény. A 3 óra alatt végigvezetlek az összes állomáson, és nem engedem el a kezed, csakis a megfelelő pillanatban. Én már mindent előre kigondoltam, előkészítettem és kitaláltam. De lesz majd olyan pillanat is, amikor a vége felé közeledve, átéled a WOW!!!! érzést, és akkor már nincs rám szükséged, és teljesen egyedül fogod a képet tovább festeni! Ezt garantálom.

Pontosan így fogsz te is lépésről lépésre velem haladni! Nézd meg, hogy készültek ezek a képek

Milyen segítséget kapsz pontosan?

A festés nem rajzolás. A rajzzal neked egyáltalán nem kell törődnöd, hiszen a vásznadat előrajzolom neked. A színeket, ecseteket is előre összeválogatom, sőt ki is nyomom a palettádra. Legfontosabb, hogy az egész csoport együtt halad lépésről lépésre. Én sokat agyalok minden képen, hogy hogyan prezentáljam érthetően, egyszerűen, ami sikerélményt nyújt. Sőt, nehéz, bonyolult képeket egyáltalán nem választok! Mindig elmondom, melyik ecsetet, spaklit, szivacsot, vagy egyéb eszközt vedd a kezedbe, milyen színt használj, melyik színekből keverj egy újat, melyik területet fesd be, és milyen ecsetvonásokkal, milyen mozdulattal. Ha szeretnéd, bele is festek, rajzolok bizonyos részekbe. Restaurálni is szoktam, ha Neked valami nem tetszik. Ha síkitasz, ott termek. Sőt, ami a legjobb, hogy nemcsak elmondom, hanem megmutatom. Előtted állok a saját képemmel, s csinálom, amit mondok, azért, hogy lásd is. Pofon egyszerű, és működik, hiszen láttad a fotókat.

 

Az élményfestés tényleg működik, népszerű, és kedvelt szabadidős tevékenység

világszerte, már több évtizede!!! Magyarországra csak egy pár éve érkezett, és most végre Szombathelyen is elérhető. Persze, hogy Amerikából jött, ahol fontos a minőségi, kreatív szabadidőeltöltés, szórakozás, kikapcsolódás. Részedről teljesen kockázatmentes, nem kell semmibe befektetned, eszközöket vásárolnod, vagy attól félned, hogy össze-vissza fested a lakást. Eddig 100%-os az elégedettség, mindenki boldogan, örömmel, és egy kész műalkotással távozott.

Ők már kipróbálták, és nézd hogy sikerült Nekik

Judit

“A mérnöki agyamnak a festés egy teljesen más, új világot jelent. Nagyon élvezem, teljesen kikapcsol, és alig várom a következő alkalmat, hogy mehessek. Bevallom, már sokszor voltam, mert teljesen rákattantam. Egy új hobbi kezdete lett nálam.”

Gábor

“Egyszercsak szembe jött velem a Facebook-on a hirdetés, és a Santorinis kép rögtön megtetszett. Már vagy 1 hete gondolkodtam, hogy kipróbáljam-e, mivel még soha nem festettem, mikor hirtelen rájöttem, hogy aznapra egyedül maradtam, család sehol. Hirtelen döntöttem, gondoltam mégse hagyom ki ezt a képet. Cselekedtem, regisztráltam, és megfestettem. Nagyon jól döntöttem. Amint lehet, jövök még.”

Bálint

“A barátnőmmel jöttünk páros festésre, mert szerettem volna neki egy képet a szobája falára. Sajnos elköltözik, mert az egyetemet kezdi. Így a festmény egyrészt dekoráció, másrészt egy emlék, amiről nap mint nap eszébe juthatok.”

Ki segít Neked a festésben?

Bocsánat, majd elfelejtettem bemutatkozni. Vieira Lívia vagyok, a FESTŐ KÖZ ÉLMÉNYFESTÉS alapítója, eredetileg textiltervező iparművész. A Magyar Iparművészeti Egyetemen (mostani MOME) tanultam nyomott anyag minta tervezést, aminek következtében nagyon nagyon sokat festettem, pacsmagoltam. Aztán az élet kissé elsodort az elmúlt 20 évben, de most nagy erővel, és nagyszabású tervekkel kanyarodok vissza a művészet, és oktatás területére. 2016-ban a Képzőművészeti Egyetemen még tanultam egy kicsit, hogy tanári diplomám is legyen, így képzőművész tanárrá lettem. A kis szakmai kitérőt egyáltalán nem sajnálom, mert családot alapítottam, gyereket neveltem, illetve megtapasztaltam milyen az, amikor a szenvedélyed művelésével, és annak átadásával vadidegen, hétköznapi embereknek boldogságot hozol az életébe, és pozitív, jó hatással vagy rájuk, inspirálod, és motiválod őket. A boldogság, és az öröm ragadós, ezért ha Te boldog vagy a festés végén, és örülsz a képednek, én is az leszek, és folytatom tovább, mert nekem a festés, a művészet, és leginkább a tanítás a szenvedélyem.

portré

Miért velem fess?

Az előző bemutatkozómhoz még csak annyit, hogy valóban az én soraimat olvasod. Nem alkalmazok semmire senki mást, mert úgy gondolom, hogy az élményfestés, festés iránti lelkesedésemet, és szenvedélyemet más nem tudja megfelelően prezentálni. Nem hívok “beugrós” festőművészt, tanárt, aki magának elfesteget elől a pódiumon azért, hogy egy kis mellékest keressen. Nem hívok olyat, akinek nem fontos, hogy Neked sikerélményed legyen, és örömmel távozz. A soproni stúdiómban csak 8 férőhely van, ez “kis csoport”-nak számít, mert fontos, hogy mindenkire tudjak koncentrálni. 

Célom, hogy kihozzam belőled a Picassot! 

Mint ahogy Bodóczky István festőművész, tanár mondta: “….rájöttem, hogy a tanítás a művészetem része!”

Vágj bele, és jelentkezz, hogy végre neked is legyen otthon egy saját festményed, amire ha ránézel büszkeség tölt el, és csak gyönyörködni tudsz minden részletében!​

És most komolyan egy olyan festményről beszélek, amelyet, ha megmutatsz a barátaidnak, családodnak, ismerőseidnek, ez lesz a reakció:

“Ezt te csináltad? Komolyan? Nahát nagyon ügyes vagy! Nem is tudtam rólad! Ez nagyon szép! Ez gyönyörű!

A profi szakmai segítség, és kidolgozott koncepció mellett mit kapsz még pontosan az élményfestésen?

Kinek ajánlott az élményfestés?

A festés, alkotás kortalan, tényleg bárki jöhet. Ha nincs elég merszed egyedül, jöhettek ketten is, baráttal, barátnővel, kollégával, családtaggal. Sőt ketten is festhettek egy képet!

MINDENKI jól érezheti magát abban az esetben, ha ELVÁRÁSOK nélkül érkezik. Az élményfestés egy szórakoztató kreatív esemény, könnyed, laza hangulatban. 1 alkalom, ami max. 3 óra, ahol kipróbálhatod magad. Megtapasztalhatod, milyen egyáltalán festeni, milyen érzés az alkotás. Milyen akrilfestékkel, vászonra festeni. Felfedezheted magadban a tehetséget. Még azt is, hogy ez a tevékenység téged is kikapcsol, ellazít, szórakoztat, mint oly sok más embert eddig. Lehet, hogy rájössz, hogy szívesen festenél többet, foglalkoznál ezzel a szabadidődben. Minden segítséget megkapsz, a festményed biztos sikerülni fog. De azt azért szögezzük le, hogy profi festőművész nem leszel 3 óra után. Ezt eddig se írtam sehol, és nem is fogom neked megígérni.

Az ELVÁRÁS, és MEGFELELNI AKARÁS sok felnőtt mumusa. Ha festeni jössz, ezeket kérlek hagyd az ajtó előtt. Vagy, ha ezektől szeretnél megszabadulni, tégy egy próbát, hátha épp a festés segít Neked ebben.

Nézd meg a SOPRONI programot és JELENTKEZZ MOST az élményfestésekre!

Rozsdás bogár

Rozsdás bogár

7900 Ft

40x40 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Japánkert

Japánkert

6900 Ft

30x40 cm

HELYFOGLALÁS

7900 Ft

40x50 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Cinkepár

Cinkepár ősszel

6900 Ft

30x40 cm

HELYFOGLALÁS

7900 Ft

40x50 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Dia de los muertos

Dia de los muertos

6900 Ft

30x40 cm

HELYFOGLALÁS

7900 Ft

40x50 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Gyakori kérdések

Sajnos nem, hiszen a helyek száma korlátozott. Előzetes regisztrációval, jegyvásárlással lehet a festésen résztvenni.

 A soproni festéseken max. 8 fő vehet részt, minimum nincsen. A 6.900-7.900 Ft-os ár viszont minimum 2 jelentkezőtől érvényes. Ha egyedüli jelentkező vagy a festés ára, vászonmérettől függetlenül 10.000 Ft.

Helyszíni fizetés is lehetséges, de a regisztráció fizetési kötelezettséget von maga után. Ha mégse tudsz eljönni, a részvételt le kell mondani. Bankkártyával a Barion rendszerén keresztül, vagy pedig átutalással. Az átutalási adatok a regisztráció visszaigazolása email-ben találhatók. 

Lemondás az esemény előtt pontosan 24 óráig lehetséges email-ben. Ebben az esetben visszatérítésre kerül az összeg.

Kérlek írj egy emailt a hello@festokoz.hu -ra és várólistára teszlek.

A felnőtteknek szánt festéseken 14 éves kortól. Gyerekeknek külön festéseket szervezek.

Igen, persze, de ezt SZÜLŐ-GYEREK festésnek nevezzük. Ilyenkor mindig 2 helyet kell foglalni az adott képre, illetve kaptok 2000 Ft. kedvezményt, amit a “PÁROSFESTÉS” kuponkód beírásával tudtok érvényesíteni. Ilyenkor automatikusan  40×50 cm-es, négyzet alakú kompozíció esetén pedig 50×50 cm-es vásznat hozok.

Nagyon jó ötlet! Egy képet ketten is festhettek! Főleg, ha nagyon szeretnéd, de még benned van egy kis félsz. Ezt hívják páros festésnek. Ilyenkor mindig egy nagyobb vásznat festetek ketten. Ilyenkor mindig 2 helyet kell foglalni az adott képre, illetve kaptok 2000 Ft. kedvezményt, amit a “PÁROSFESTÉS” kuponkód beírásával tudtok érvényesíteni. Ha a kisebb egyéni méretre foglaltok (30×40) automatikusan párosan 40×50 cm-es, ha a nagyobb egyéni méretre (40×50) akkor párosan 50×70 cm-es vásznat fogtok festeni. Négyzet alakú kompozíció esetén pedig 50×50 cm lesz a páros méret.

Páros festésnek azt nevezzük, amikor egy nagyobb vásznat festetek ketten. Ilyenkor mindig 2 helyet kell foglalni az adott képre, illetve kaptok 2000 Ft. kedvezményt, amit a “PÁROSFESTÉS” kuponkód beírásával tudtok érvényesíteni. Ha a kisebb egyéni méretre foglaltok (30×40) automatikusan párosan 40×50 cm-es, ha a nagyobb egyéni méretre (40×50) akkor párosan 50×70 cm-es vásznat fogtok festeni. Négyzet alakú kompozíció esetén pedig 50×50 cm lesz a páros méret.

10-15 perccel a kezdés előtt. A kezdés időpontja az első ecsetvonásokat jelenti. Ha késel, lemaradsz.

IGEN. Kezdd előlről az olvasást kérlek, és nézd meg a fotókat még egyszer! Ők is mind ezt kérdezték!

Semmit se kell hoznod.

Ha megszáradt, akkor már nem. Olyan ruhába gyere, amit annyira nagyon nem sajnálsz. Kis balesetek mindig történhetnek a festés nagy hevében.

ÉLMÉNYFESTÉS GYEREKEKNEK
8-13 éves korig

Kutyus ősszel

Kutyus ősszel

6900 Ft

30x40 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Találkozás

Találkozás

6900 Ft

30x40 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Zsiráf mama

Zsiráf mama

6900 Ft

30x40 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Halloween - tökös banda

Halloween

6900 Ft

30x40 cm

HELYFOGLALÁS

Páros festéshez mindig 2 helyet foglalj, és használd a PÁROSFESTÉS kuponkódot!

Elérhetőség: hello@festokoz.hu l +36 30 233 9284